Az élet tele van ellentétekkel. Például: fehér és fekete, jó és rossz, vidám és szomorú, csendes és zajos… Hosszan sorolhatnám még ezeket, de én most mégis a csendről és a zajról szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot.
A legelső gondolat, ami most a csendről eszembe jutott az egy ének:
„Csend van bennem és emlékezem
Mily sok ajándék, nagy kegyelem,
Mily sok áldás, mily sok türelem,
Kísérte végig az életem…”
Leggyakrabban csak akkor vesszük észre, hogy mennyi mindent kaptunk Istentől, amikor elcsendesedünk. Ekkor tudjuk a leginkább átgondolni, hogy minden egyes napunk ajándék.
Jelenlegi élethelyzetünket, napjainkat körülveszi a zaj, a rohanás, és sajnos csak kevés idő jut az elcsendesedésre.
Én a legjobban akkor tudok elcsendesedni, amikor a természetben vagyok. Amikor a fák, virágok között vagyok, vagy amikor nézhetem, hogy lemegy vagy felkel a nap. Ezek azok az egyszerű, talán sokak számára természetes pillanatok, amikor szavak sem kellenek, hogy tudjam: mellettem van az Isten. Hiszen Ő jelen van még a legtörékenyebb fűszálban, a legapróbb harmatcseppben is.
Az Újszövetségben sokszor olvashatjuk, hogy Jézus is gyakran kiment a természetbe, kiment például a pusztába imádkozni, hogy időt töltsön az Atyával. Sok csodatétele, tanítása is a szabadban történik. Ilyen például a vihar lecsendesítése (Mk 4,35–41), amikor a tanítványok nagyon meg voltak rémülve a vihartól, de aztán jön Jézus és egy szóval lecsendesíti azt.
A mi életünk is tele van viharokkal, próbatételekkel. Sokszor a körülöttünk tomboló vihar miatt nem vesszük észre, hogy Jézus mindvégig ott van és volt mellettünk. Gyakran háborgunk, elkeseredünk, nem értjük miért is történnek meg dolgok velünk. De aztán egyszer csak jön a megoldás, jön a válasz. Én az elmúlt hónapokban gyakran tapasztaltam meg azt, hogy emberi erővel megoldhatatlan problémákon is átsegít az Úr. Tudom, hogy akármi ért vagy ér Ő mindig velem van, volt és lesz. Hisz Ő maga ígérte meg nekem: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (Ézs 43,1)
Befejező gondolatként Túrmezei Erzsébet Lábnyomok című versből szeretnék idézni:
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak.”
Tudd, hogy bármilyen vihar, szélvész vagy háború tombol körülötted, nem vagy egyedül. Bízz Istenben, hívd segítségül, és Ő lecsendesíti a vihart.
Mészár Csilla
