Talán így elsőre a reformáció ünnepe elég elvontnak tűnik. Talán az a kérdés is felmerülhet bennünk, hogy ugyan miben határoz meg engem, 21. századi reformátust az, hogy 507 évvel ezelőtt ezen a napon egy Luther Márton nevű valaki kiszögelte a 95 pontját valami vár kapujára. Vagy talán már a könyökünkön jönnek ki azok a reformáció ünnepén hallott prédikációk, amikben a lelkészek – egyébként teljesen jogosan – közösségként és egyéni értelemben is újbóli és újbóli reformációra hívnak minket. De hiába értjük a történelmi hátteret, hiába vagyunk ott az istentiszteleteken, hiába próbálkozunk a magunk megreformálásával, a várt siker valahogy mégsem érkezik meg.
Nehéz egy olyan évben reformációról beszélni, ami tele volt egyházzal kapcsolatos botrányokkal. És ez a kérdéskör talán minket is gondolkodásra buzdít az egyházunkkal kapcsolatban. Nem negatív értelemben, hanem inkább arra kihegyezve, hogy milyen kapcsolatom van nekem a nagyegyházi történésekkel. És ehhez adja magát az a kérdés is, hogy milyen kapcsolatom van egyáltalán az egyházammal. Én vagyok az egyházam? Vagy van az egyházam, valamilyen elvont fogalomként, ahová a lelkészek tartoznak, én meg valahol itt kívül reformátuskodok? Van egyáltalán felelősségem arra nézve, hogy mi történik az egyházamban?
A reformáció nem kezdődött sok emberrel. Magához a változáshoz látszólag nagyon kevés kellett. Annyi, hogy valaki kérdéseket tegyen fel a fennálló rendszerrel kapcsolatban. Annyi, hogy valakinek fájjon az, amit maga körül lát, ami nem megy úgy, ahogy kellene, és felemelje a szavát emiatt. Viszont a reformáció, ha Isten nincs mögötte, csak egy emberi mozgalom lett volna, ami tudjuk, hogy milyen törékeny. Talán egy ideig népszerű lett volna, de egy idő után csitult volna az érdeklődés iránta, vagy teljesen elbukott volna. A reformáció azért működhetett, mert a Szentlélek Isten volt az, Aki irányt mutatott, és Aki támogatta ezt a megújulást. És ezt egyetlen egy emberen keresztül kezdte el kimunkálni.
Én nem mondom azt, hogy mindannyiunk legyen Luther Márton, mert belőle csak egy volt. Azt viszont mondom, hogy a helyeden, az életedben neked kell meghirdetned a reformációt! Az itt és most reformációt! Ami nemcsak történelem, hanem ami jelen, és ami folyamatos. Jézus elmondja, hogy az Isten nem a holtak, hanem az élők Istene. Az élet pedig változással, megújulással, útkereséssel jár. Miért ne lehetnél Te az, aki Isten elhívására, valami újat kezd ott, ahol vagy? Legyen szó gyülekezetről, családról, munkahelyről. Miért ne lehetne az, hogy Te komolyan veszed azt, hogy az Isten meg tud eleveníteni olyan dolgokat is, amiket Te vagy én már régen halottnak hittünk? Miért nem hiszed el, hogy ha Luther Márton egyedül elég volt arra az Istennek, hogy egy egész reformációt elkezdjen, akkor Te miért ne lennél elég arra, hogy a Te tetteid kihatással legyenek az egyházra, a gyülekezetedre?
Az egyházunk Krisztus menyasszonya. Egy test, aminek Te is a részese vagy. Nem tökéletes, hiszen emberekből áll. De a hitünk egyik alapja az, hogy Krisztus halála, feltámadása által mind változhatunk. Nem a magunk erejéből, hanem csakis az Ő segítségével. A kérdés csak az, hogy Te szeretnéd-e ezt a változást, ami hatással lehet az egész egyházra?
Ünnepeljük ma azt, hogy Krisztus élő Isten, Aki minket is élővé, sőt igazán élővé tett! És imádkozzunk azért, hogy az egyházunk is élő, megújuló, Krisztusra mutató egyház legyen és maradjon!
Rózsa-Gönczy Anna
