„Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,12–13)
Él bennünk egy olyan remény, hogy ha valamit megváltoztatunk a mindennapjainkban, akkor alapvetően megváltozhat az életünk. Sokan vannak, akik szeretnének reggel korán kelni, vagy minden nap mozogni, sportolni, egy kicsit többet lenni a gyerekekkel, gyakrabban főzni, odafigyelni, hogy egészségesebb ételeket fogyasszanak. Sokan szeretnének fogyni, leszokni a cigarettáról, a kávéról. Sokan szeretnének máshol élni és ébredni, vagy keményebben kiállni a saját érdekeik érvényesítéséért, leküzdeni a dühkitöréseiket, következetesebben nevelni a gyermekeiket, jó lelkiismerettel megállni az idős szülők gondozásában. Sokan szeretnének nyugodtabb hétköznapokat, kevesebb stresszt, könnyebb döntéseket. És folytathatnánk napestig…
Pál apostol egy kicsit másképpen válaszol erre a kérdésre.
„Munkáljátok üdvösségeteket!” – mondja, de vajon mit is jelent ez? Érthető, bár egy kicsit idegen kifejezés. Van, aki így fordítja: Dolgozzatok a megmeneküléseteken!
Mi is ez az üdvösség? Egyetlen szópárral le lehet ezt írni: Isten ment bennünket, mi pedig menekülünk. Az üdvösség egy mentőexpedíció, amelynek a földi vezetője, a főparancsnoka és a mennyei kapcsolattartója Jézus.
A Biblia megtanít bennünket arra, hogy a baj olyan mélyen ül az ember szívében, és annyira meghatározza a gondolkodását, hogy nem tud belőle kikecmeregni.
Ha az ember egy kút mélyén születne, mit tudna elképzelni erről a világról? Számára a világ nyirkos, talán egy kicsit poshadt szagú és jobbára sötét lenne. A kút mélyén élő ember nem nagyon tudna mit kezdeni olyan dolgokkal, hogy séta, futás, repülés, de a homályhoz szokott szemei nem tudnának megbirkózni egy könyv lapjainak elolvasásával sem. Mi, bűnben élő emberek is hasonlóan vagyunk: bármerre is nézünk a bűnnel megfertőzött természetet látjuk. A megromlott természetű ember számára csak az Isten nélküli világ tapasztalható, csak ennek van értelme. Számára az a természetes, hogy nincs Isten és csak magára számíthat.
Isten ezért küldött mentőexpedíciót. Azért, hogy lássunk valamit a valóságból, hogy egyáltalán ki tudjunk lépni az árnyékból, hogy lássuk, hogy Isten az Isten, és hogy felismerjük, hogy valójában sem más emberre, sem önmagunkra nem számíthatunk.
Ha üdvösségről, megmenekülésről beszélünk, akkor alapvetően ezt a mentőexpediciót látjuk magunk előtt. Jézus Krisztus személyében Isten maga érkezik a földre az emberek közé, és a látásunkat, a gondolkodásunkat egészen addig tisztítja, amíg fel nem ismerjük, hogy egyedül Istenben érdemes bízni.
Az üdvösségnek, ennek a mentőexpedíciónak hatalmas íve van. A vonulatának az egyik lába ott van a golgotai keresztnél. Isten először itt győzte le a bűnt, és mi is itt mondhatunk először igent Istenre. Az első mozzanat az, hogy Istennel már nem vagyunk idegenek. Mi nem nézünk át Istenen, mint az üvegen, Ő pedig nem követeli rajtunk a bűnünk jóvátételét, mert Jézus mindent jóvátett. És a mentőexpedíció hatalmas ívében itt lépünk át az ív második nagy szakaszába, ahol az ember rádöbben, hogy mennyire hibás lépés önmagában bízni.
Hogyan lennénk képesek Istenről megbízható információkat szerezni? Hogyan lennénk képesek önerőből felfogni, hogy mi a feladatunk? Hogyan lennénk képesek az akaratunkat meghajtani Isten előtt? Az ember rádöbben, hogy önerőből nem képes olyan életet élni, amely méltó Isten gyermekeihez, méltó magához Istenhez. Megmentésünknek szerves része az, hogy ezeket a Szentlélek elvégzi az életünkben.
A megmenekülésünk, az üdvösségünk ívének a harmadik szakasza már a jövőbe vezet bennünket: Az Atya meghív bennünket abba a világba, amelyben már nem lesz bűn, senki se támaszkodik önmagára, hanem mindenki megtanul Istenből élni. Jézus előrement, hogy helyet készítsen nekünk.
De felvetődik a kérdés, hogy ebben az egész mentőexpedícióban van nekünk valami dolgunk? Mit tudunk mi itt egyáltalán csinálni?
Beengedem őt: ott a kereszt lábánál, ahol legyőzte a bűnt.
Beengedem őt: a mai döntéseim világába, hogy most is legyőzze a bűnt.
Engedem, hogy haza vezessen, hazatereljen engem a mennyei otthonba, ahol már nem lesz bűn.
Isten cselekszik – én pedig ENGEDEK!
Lénárd Zsuzsanna
