Ha itt és most fel kellene sorolnod három dolgot a házastársadról, mi lenne az? Tulajdonságokat emelnél ki? Egy-egy közös élményre utalnál vissza? Esetleg valamilyen becenév jutna eszedbe, amit csak ti ketten ismertek? Vagy talán az életedben betöltött szerepeit írnád le? Feleség–férj, anya–apa, munka- vagy szolgatárs, családfenntartó, esetleg ha gonoszak és felszínesek akarunk lenni: kertész, szerelő, házvezetőnő, takarító… Ezek mind szerepek, amiket a házastársunk felvehet az életünkben. Vannak kedves, a másiknak jóleső szerepek, de ha megromlik a kapcsolat, akkor lehetnek lekezelő, a másikat kevesebbre tartó szerepek is, amiket ráaggatunk a másikra.
A Szentírás legelején azt olvassuk, hogy Ádám, az első férfi magányos lesz az Éden kertjében, az Isten közvetlen közelében. Az Úr pedig látja Ádám szomorúságát és ezért nőt, segítőtársat ad neki. És az Ige tanúsága szerint Éva „hozzáillő segítőtársa” lesz Ádámnak. Persze a történet tovább folytatódik, és látjuk az ember bukását, a sok bűnt, amit egyetlenegy kicsinek tűnő cselekedet indít el. Bizonyos bibliai történetek kívülről úgy tűnnek, mintha nyoma sem lenne bennük ennek a segítőtárs szerepnek: a férfi és a nő nem egymás támogatói, hanem a bűneset miatt két különálló személy, akik újra és újra elbuknak. És éppen ezért újra és újra meg kell próbálniuk visszaépíteni azt a kapcsolatot, ami az Édenben még alapvetően az övék volt. Szinte kihívásként áll ott, és áll előttünk is, hogy a bűnös természetünk ellenére, az Isten segítségével megpróbáljunk egy olyan kapcsolatot kialakítani, ahol igaz módon tudjuk támogatni a másikat, igazi segítőtársa lehetünk egymásnak.
A református etika a Szentírás alapján irányt mutat arra nézve, hogy milyen lehet és milyen kell hogy legyen egy házasság, ami Istennel és egymással kötött szövetség. Én úgy gondolom, ha ezek közül három irányt megvizsgálunk, akkor az segíthet nekünk abban, hogy jobb segítőtársai legyünk egymásnak, de abban is, hogy jobb szolgái legyünk Istennek, a házasságunkon belül is.
Egymás szeretete
Rendben, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy egy házasságban fontos, hogy szeressem a másikat. De ha nagyon őszinték vagyunk magunkkal, akkor láthatjuk, hogy néha milyen szeretetlenség uralkodik bennünk, ami egészen odáig fajulhat, hogy a másik ember, aki a segítőtársunk, a szövetségesünk kellene hogy legyen, az ellenségünkké válik.
A Szentírás az Isten és a választott népe közötti kapcsolatot több helyen a házassághoz hasonlítja. Egy olyan házassághoz, amiben a felek (többek között) szeretik egymást, illetve az Isten részéről mindig ott van a népe felé irányuló megbocsátás is, ha a nép eltávolodik Tőle.
Talán te is tapasztaltad már, hogy mennyire nehéz felengedni egy nehéz időszak vagy nagy veszekedés után. Hogy mennyire nehéz újra és újra megbízni a másikban, mikor ő megbánt, esetleg elárul minket. Isten Igéje arra hív bennünket, hogy igyekezzünk szeretettel fordulni a társunk felé. És ennek a szeretetnek több összetevője lehet. Lehet benne barátság, vonzalom, időnként felebaráti szeretet is. Mindannyiunk házasságában más és más okoz problémát. De a mi felelősségünk az, hogy végiggondoljuk, mi az, amiben hiányt szenvedünk, mi az, ami nehezen megy, mi az, amire szükségünk lenne a másiktól, vagy amiből nekünk kellene többet belerakni. Isten tökéletesen szerető Isten. Ha Őt szeretjük, ha Tőle kérünk bölcsességet erre nézve, akkor Ő segíteni tud nekünk ebben (is).
Egymás iránti elköteleződés
Ez megint egy olyan dolog, ami nyilvánvalónak tűnik. Ha erről a témáról beszélünk, akkor elsősorban arról szoktunk beszélni, hogy fizikailag ne csaljuk meg a másikat. És valóban, ez egy olyan dolog, amit megfogadunk a házassági eskünkben. De mást is megfogadunk a házassági eskünkben. Megesküszünk például arra, hogy a másik mellett maradunk az örömben, a szép napokon, de a szomorúságban, a gyászban, a viharokban is. És itt ezt nem csak fizikai módon lehet érteni, mert attól, hogy valaki fizikailag ott van a másik mellett, még egyáltalán nem biztos, hogy valósággal, az egész jelenlétével ott van.
Megint csak ahhoz a példához tudok visszatérni, ami Isten és a választott népe kapcsolatáról szól. A nép ugyan tudta, hogy az a dolguk, hogy hűségesek legyenek Istenhez, valahogy mégsem sikerült, és elég sokszor emlékeztetni kellett őket arra, hogy kihez is tartoznak.
Az ember számára nagyon nehéz az elköteleződés. Hallottam már olyan véleményt, miszerint nem születünk alapvetően hűségesnek, hanem ez egy olyan képesség, amit az életünk során megtanulunk. Ez azt is jelenti, hogy vannak helyzetek, amikor belebukunk. Vannak helyzetek, amikor nem tudunk jó segítőtársként ott lenni a másik mellett. Vannak helyzetek, amikor nem is akarunk ott lenni, mert túl megterhelő, vagy mert sokkal hívogatóbbnak tűnik egy másik személy, tárgy, alkalom, mint a házastársunk. De a hűséges Isten, mégis erre tanít minket, mégis ezt várja tőlünk, bármennyire képtelenek vagyunk emberi erőből erre.
Intimitás
Az utolsó dolog az intimitás, a bensőségesség. Ez sem feltétlenül az, amire elsőnek tűnik. Nem merül ki csak a szexualitásban, hanem egy sokkal mélyebb, erős kötelékre hív és biztat minket. Egy 20. századi magyar teológus azt fogalmazta meg, hogy a házasságban rengeteg fajta „közösség” van egymás mellett. Úgy értette ezt, hogy a házasok általában életközösségben és vagyonközösségben élnek együtt. Ha mindketten hívő emberek, akkor lelki közösségben is együtt vannak. Ez csak néhány példa volt, de azt máris megmutatja, hogy egy házasságban az életünk nagy részét megosztjuk a másikkal. De nem mindegy hogyan éljük meg ezt a mindennapokban.
A Szentírás nagyon sok helyen elmondja, hogy Isten milyen kapcsolatot szeretne az övéivel. Rámutat a kölcsönös szeretetre, az őszinteségre és úgy nagy általánosságban arra is, hogy nem egy felszínes, hanem egy bensőséges kapcsolatra törekszik. Érdemes időnként önvizsgálatot tartani mindannyiunknak, és feltenni a kérdést, hogy is állunk ezzel Isten előtt. Mert valahol az, hogy én mennyire tudok megbízni a másikban, mennyire tudok őszinte lenni, abban gyökerezik, hogy van-e biztonságérzetem a Mennyei Atyám felé.
És igazából így meg is érkezünk az elején feltett kérdés válaszához: alapvetően jó segítőtárs akkor lehetek, ha az Istennel rendben vannak a dolgaim. Mert egyedül az én erőm, akaratom, de még a legjobb szándékom sem elég ahhoz, hogy szeressem a társamat, elköteleződjek felé, bensőséges kapcsolatom legyen vele. De ha bölcsességet kérek Istentől, akkor is megvannak a hiányosságaim, amiken dolgoznom kell.
Éppen ezért, arra biztatlak ma, hogy ne félj odavinni Isten és a másik elé a hibáidat, a nehézségeidet, a szükségleteidet. Keressétek együtt a megoldást, tudva azt, hogy az Isten a ti oldalatokon áll! Ő az, Aki, ha kéritek, megáldja a házasságotokat, szövetségeteket.
Rózsa-Gönczy Anna
