Drága Istenem, ahogy végignézek az elmúlt napokon, a mögöttem álló időszakon, látom, hogy Te hamarabb jelen voltál az életemben, mint ahogy én azt észrevettem volna. Már akkor munkálkodtál a szívemben, amikor még a fejemet elfordítottam előled. Már akkor elkezdted lerakni az életem alapzatát, amikor én még a fiatalság hullámai között evickéltem.
Ha hátra nézek, látom, hogy az életemben minden veszteség, minden mélyre nyúló változás tartóoszlopává lett a személyiségemnek. Az évekkel úgy formáltál, mint a fazekas az agyagot. Nem először adom át Neked az életem kormánykerekét, sokszor megtettem már, de még mindig nem elégszer. Olyan ez, mint a hagyma rétegei: mindig megbújik alatta egy réteg, amit csakis én szeretnék birtokolni.
De belátom, ez nem megy, kevés vagyok hozzá. Aggódtam már eleget a bizonytalan napok miatt. Futottam már épp elég plusz kört a saját makacsságomnak köszönhetően. Ha bele lehet fáradni az emberi butaságba, akkor én már megfáradtam a sajátjaimtól. Elfáradtam, hogy mindenhatót játszak afelett, amit nem tudok irányítani. Túl sokáig húztam az időt, hogy újra itt álljak előtted.
Felteszem a kérdést – pedig tudom a választ: megállhatok még a színed előtt? Hogy lehet ennyi türelmed a gyermekeid felé?
Csendben csodálkozom a kegyelmeden, hogy ennyi év makacsság és ellenállás után én újra Hozzád kiálthatok. Sőt, Te még örülsz is nekem, annak hogy megint itt vagyok. Tudtad, hogy jönni fogok, hisz régóta puhítod a makacsságomat.
Fejet hajtva átadom neked miden ellenállásomat. Görcsösen ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez, szinte érzem, ahogy fáradt izmaim elernyednek. Tudom, hogy Nálad megpihenhetek. Már nem akarom sürgetni a történéseket, nem szeretném előre tekerni a napokat. Nem szeretnék többet aggódni a holnap felől, csak csendben várni, hogy Te elhozod nekem.
Formálj tovább, Uram, a türelem ösvényén! Én tudom, hogy csak jót tervezel a holnapjaimban, add, hogy ezt ne csak az eszemmel, hanem a szívemmel is megértsem!
Ámen.
Böszörményi-Bálint Eszter
