Advent idején többféle módon készülődtünk a gyerekekkel az ünnepre. Volt egy olyan adventi naptárunk is, amelyben egy karácsonyi ablakdíszt készítettünk. Minden napra volt valami vágnivaló, és egy igeszakasz, amin lehetett elmélkedni. Az elején elég jól haladtunk, aztán az egyre sűrűsödő programok miatt elmaradoztak a részletek. Karácsonyra nem készült el teljesen, de nem is zavart, hiszen ablakdísz nélkül is van ünnep. Szenteste a templomban istentisztelet előtt egy testvér megdicsérte, hogy látták, milyen jó ablakdíszünk van. Mondtam is, hogy sajnos nem készült el teljesen. Aztán szíven ütött a dolog, és tovább már csak magamban gondolkodtam. Hiszen ott volt az istálló, a csillag, az angyalok, a napkeleti bölcsek, csakhogy üresen maradt az istálló: a szent család, a megszületett Megváltó épp kimaradt. Pont ez maradt el?!
Hányszor ilyen az ünnepem, az ünnepünk, hogy épp csak a Megváltóra nem marad idő a sok készülés és teendő között! Nem hagyott nyugodni ez a gondolat, így karácsony másnapján kivágtam a kimaradt figurákat. S ez az egyszerű eset olyan nagy tanítássá lett nekem Isten kegyelméről! Jézus Krisztus jelenlétét lehet pótolni karácsony másnapján is, sőt újév után is.
Ő vár, türelmesen vár, hogy behívjam nem csak az ünnepeimbe, de a teljes életembe, a mindennapjaimba, azokba a részleteibe is, amelyekből eddig kizártam. S nem számít, hogy eddig nem volt jelen: a „most”, a „ma” lehetőséget ad arra, hogy az Ő jelenlétében éljek, hogy teljesen odaadjam Neki az életem.
Hatalmas az Isten kegyelme, minden reggel megújul. Ha ma élek, mozgok, gondolkodom, akkor lehetőségem van arra, hogy bepótoljam a múlt hiányosságait, az elmulasztott lehetőségeket, az elkészített alkalmakat. Talán az új év új lendületet is ad nekünk, hogy még inkább közel legyünk az Úrhoz, buzgóbban imádkozzunk, elmélyültebben olvassuk, tanulmányozzuk az igét. Aztán, ha év közben a sok teendő messzebbre sodor minket, emlékezzünk, hogy amíg tart a ma, lehet visszatérni hozzá, és újra be lehet hívni Őt az életünkbe.
Szemere Judit
