Tizenegy év hosszú idő, főleg egy blog életében. Ezalatt nemcsak a világ változott körülöttünk, hanem mi is: szerzők, olvasók és maga a blog is. Volt, hogy könnyedén repkedtek a szavak, máskor hosszasan formáltuk őket, de egy dolog mindig állandó maradt: Isten jelenléte, akinek kegyelméből ez a szolgálat mindig erőre kap. Ezen a különleges évfordulón a szerzőink megosztják veletek gondolataikat, emlékeiket és érzéseiket az elmúlt 11 évről.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok és tartotok, ha az Úr kegyelme úgy akarja, akkor még sok évnyi közös történet vár ránk!
Laskoti Zoltán:
Sokszor elfelejtem, hogy számomra a TeSó blog életrehívása jelentette a kárpátaljai szolgálat kezdetét. 2014 februárjában én még Magyarországon szolgáló segédlelkész voltam, az oldal indulásakor minden honvágyamat beletettem az írásokba. Felvillanyozott és reménnyel töltött el a gondolat, hogy a szolgálatom eléri azokat, akik közé leginkább vágytam: a kárpátaljai fiatalokat és kevésbé fiatalokat. Aztán 2014 augusztusától úgy szolgáltam Kárpátalján, hogy együtt vittem a gyülekezeti szolgálatot és a blog életét. Micsoda idők voltak azok! Mintha egy másik világban éltünk volna. Emlékszem a TeSó kávéház debütálására a Bereg Camp domboldalán megrendezett Lendületen, ahogy elvitte a szél a sátrat a fejünk felől. A Hangoló irodalmi teaházakra, fotó- és esszépályázatra, díjátadóra, egyetemista hétvégén való szolgálatra. Mindezekkel az olvasók felé szolgáltunk. De életet és vitalitást hozott a blog életébe a találkozó a beregszászi gyülekezet pincéjében, az együtt töltött ebédek és vacsorák alkalmával gondozhattuk a kapcsolatunkat és a blog ügyeit is. Arról ne is beszéljünk, mi lenne, ha elkezdene beszélni Vinnyicski csendes tábora, a Petőfi 20 nagycsaládra méretezett konyhája, a Tulipán- és a Fekete-hegy szobái!
Mások voltunk, mikor elkezdtük, más volt a világ is. Azóta sok öröm és felemelő pillanaton vagyunk túl, a gyerekeink együtt nőnek velünk és a bloggal. És természetesen sok fájdalmat és törést hordozunk, amik részben begyógyultak vagy gyógyulófélben vannak. Ma már más a motivációm, mint 11 évvel ezelőtt, de ma is igent mondok a közös erőfeszítésekre, tervekre és szolgálatra. Mély hálával tölt el, hogy a munkaközösségben is megtapasztaltuk annak a kijelentésnek a mélységét és igazságát, amit Mózes mond Istenről:
„Mennyire szereti népét! Szentjei kezedben vannak, lábaidhoz telepednek, befogadják beszédedet.” (5Móz 33,3)
Szeretve lenni, kézben lenni, a Gazda lábánál lenni, befogadni és továbbmondani szavát – legyen ez a mi jövőlátásunk az elkövetkezendő évekre! Boldog születésnapot nekünk!
Olasz Tímea:
Szeretem visszaolvasni a korábbi írásaimat, mert megmutatják, Isten hogyan vezetett az évek alatt egy-egy adott témában. Kicsit olyanok nekem, mint a naplóbejegyzések, emlékszem, minek a hatására születtek meg bennem. De amin mindig elmosolyodom: egy ideje már nem tudok végigülni egyetlen istentiszteletet sem anélkül, hogy legalább egyszer fel ne ötlene bennem: ez milyen jó blogos téma lenne…
Balázs Krisztina:
Amikor a Tesó blogra gondolok melegség, kellemes érzés tölt el, sok írást olvastam el könnyes szemmel, bátorítást várva, válaszokat kutatva, a sós ízt keresve az íztelen világban. És itt mindig megtalálom azt, amire épp szükségem van. Az Úr kegyelméből 11 éve működik a blog, sok minden változott azóta a világban és a szerzők életében is, de egy dolog változatlan és örök: Isten szavát hirdeti, és nektek szól, értetek van, kedves Olvasók. Engem egy éve hívott el Isten erre a szolgálatra, hogy itt írott formában lehessek az Ő eszköze, nagy nevének hirdetője. Rajongóból lettem szerzője a csapatnak. Az írásaim által engem is formál az Úr, felnyitja a szemem, szól hozzám, és amikor olvasod, talán épp szól hozzád is – nyisd ki a szíved, halld meg szavát!
Rózsa-Gönczy Anna:
„Nem vagyok egyedül” érzés, megtiszteltetés és hála. Ezek a szavak, amik eszembe jutnak az elmúlt évekről a Tesó bloggal kapcsolatban. „Nem vagyok egyedül” érzés azért, mert az elejétől kezdve olyan írásokat olvashattam itt, amik vagy kiegészítették a saját éppen aktuális gondolataimat, vagy új megközelítést mutattak velük kapcsolatban. Megtiszteltetés azért, mert megtiszteltetés volt, amikor felkértek, hogy ne csak vendégszerzőként, hanem állandó szerzőként is részt vegyek a munkában. És hála azért, mert úgy érzem, az Isten ezzel egy olyan fórumot adott, ahol összefoglalhatom azt, amit megértek Vele kapcsolatban, és megértek a Vele élt élettel kapcsolatban. Az itt megjelenő írások a mai napig változtatnak rajtam, hozzáadnak valamit ahhoz, aki vagyok, de – éppen a fent leírtak miatt – bennem is ott van a szerepem megváltozásával együtt az, hogy talán én is írhatok valami olyat, ami – természetesen Isten munkájának köszönhetően –, megváltoztat valakiben valamit.
Szemere Judit:
Egy korty víz, amikor már nagyon szomjas vagyok; szellő, tenyérnyi árnyék egy tikkasztó nyári napon; egy csendes, hűvös szoba a migrén közepén – valami ilyen számomra a TeSó blog. Évek alatt mindig belebotlottam, elém került, felhívták a figyelmem egy-egy írásra, és az továbblendített, elgondolkodtatott. Nem oldotta meg a gondom, nem vette el a terhet, de formált, erőt vagy reményt adott. Egy éve én is része lehetek, ami megtanított még inkább észrevenni az apróbb dolgokat, csodákat, amelyek erőt adnak a terhek között, és amelyek másoknak is talán fénysugarak lehetnek Isten kegyelme által.
Molnár Zsolt:
Sokáig nem szerettem a meglepetéseket. Aztán megértettem, mi lehet bennük mégis jó. Ez pedig az az itt és most érzés, amit lehetetlen reprodukálni. Isten kezében ilyen volt sokszor számomra a TeSó blog. Valahogy mindig az kapott el az írásokban, hogy „pont erre volt most szükségem.” Nem olvastam minden posztot, de ahogy évről évre elém jött a mindennapi görgetésben egy-egy írás, az igazán jó és szerethető meglepetés volt attól, Akitől kaptam.
Nigriny-Demeter Adrienn:
Az elmúlt években igyekeztem megtalálni önmagam. Megtaláltam magamban a feleséget, az édesanyát, de találtam egy pályázati referenst, egy alkotót, egy minden helyzetben optimistát, egy blogírót. Időnként nagyon szoros volt a kapcsolatom a Tesóval, de olyan is volt, hogy hosszú időre elváltunk. A szívemnek egy kis csücske így is, úgy is a blogért dobogott. Nagy örömmel láttam, hogy a szerkesztői csapat képes volt tíz év után megújulni, és csodálatos, bátor, Istent szerető testvérekkel bővültünk. Közben a régi motorosok sem adták fel, továbbra is alkotnak, szolgálnak, hogy elmondhassák, mennyi mindent jelent nekik a keresztyénségük. Hála van bennem, amiért te, aki e sorokat olvasod, újra és újra találsz számodra értékes lelki táplálékot a blogon, feltöltődsz, pihensz kicsit nálunk és velünk. A Tesó blog mindannyiunk csodája.
Molnár-Kovács Dorottya:
A TeSó blog eddigi története egy coming-of-age sztori azért is, mert sokunknál épp az elmúlt 11 év volt az, amikor egyetemistából felnőttekké, házasokká, szülőkké váltunk, de szeretném azt hinni, hogy azért is, mert a hitünk is olyan sokat változott ez alatt az idő alatt. Nem tudom, észrevettétek-e, de csütörtökönként a blogon a régi írásaink közül osztunk újra egyet-egyet. Sokszor persze egyáltalán nem feltűnő, hogy régi írásról van szó, de próbáltad már visszaolvasni, hogy te magad miket gondoltál, miben hittél 10-11 évvel ezelőtt? Amikor úgy érzem, egy helyben áll a hitem, jó visszanézni ezekre a régi írásokra és belátni, hogy Isten formál és még nem fejezte be a munkáját velem.
Böszörményi-Bálint Eszter:
11 évvel ezelőtt, amikor elindult a blog, először csak csendben figyeltem, majd tisztes távból követtem. Voltak írások, amiket nem volt elég egyszer elolvasnom, és a blog szép lassan egy eszközzé vált az életemben, amin keresztül Isten szólhatott hozzám. Aztán immár hat éve, hogy én is részese lehetek ennek a szolgálatnak, de az eszköz változatlanul megmaradt a mindennapjaimban. Olykor egy löketet kapok a továbbhaladáshoz, olykor egy fájó megálljra felszólító parancsot, hogy újra tervezzek, néha egy-egy intő jelet, amire jobban figyeljek, de ami számomra a legfontosabb: mérhetetlen sok bizonyságot kapok arról, hogy Isten jelen van, működik mindannyiunk életében.
Biró Alexandra:
Az elmúlt években, ami mindig bátorított az írások felkeresésére, az a tiszta és őszinte üzenet, ami tele van megélt tapasztalatokkal. Mikor arra gondolok, hogy lassan egy éve tagja vagyok a Tesó blog csapatának hálás a szívem, hogy már nemcsak olvasóként figyelek, hanem szolgálhatok mások felé. Minden íráskor arra gondolok, hogy ha csak egy embert is megérint majd, már megérte a fáradozást. A visszajelzés pedig mindig ad egy löketet, hogy hajrá, te csak tedd, amire Isten elhívott, mert Ő munkálkodik ezen szövegek által is. Közben pedig folyamatosan formálódok, merek kilépni a komfortzónámból, lépek Isten hívására és nem csak várok.
Szaniszló-Papp Adrien:
Kedd. Péntek. Vasárnap. Ha álmomból felébresztenének is rögtön mormolnám, hogy tudom, tudom, posztnap van a TeSó blogon. A blog dolgai 11 év alatt berögzültek, a részemmé, sőt bátran kijelenthetem, hogy a családom mindennapjainak részévé váltak. Rengeteg áldás, baráti jelenlét, hit, lelkesedés és bizony sokszor elfáradás is jellemezte ezeket az éveket. De bármit is éreztem, bárhogy is alakult az életünk és a blog élete, egyvalamiben sziklaszilárdan biztos vagyok: a TeSó blog már rég túlnőtt rajtunk. Isten működteti. Ő ad lelkesedést mindig más és más szívébe, hogy folyton legyen pár ember, aki a hátán viszi ezt a szolgálatot, míg a többi erőt gyűjt, hogy újra munkába tudjon állni. Mindig ámulok, hogy bár nem vagyunk sokan, de soha nem volt olyan időszak, hogy egyszerre lettünk volna megfáradtak: mindig volt, aki hátára kapta az egész csapatot, és vitte a blogot előre, ameddig csak kellett. Ez maga egy csoda. De a 11 év bebizonyította számomra, hogy az Úr adja a gondolatokat nekünk, majd az írásokat Ő juttatja el oda, ahol szükség van rájuk, tűpontosan irányítva az útjukat egy-egy konkrét lélekhez. És néha eláll a szavunk, hogy hová röpíti el ezeket a szövegeket.
Igazi áldás és ajándék ennek a történetnek a részese lenni.
Isten áldjon továbbra is, TeSó blog! Légy eszköz még sokáig Isten kezében!
