„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt 37:4)
Sokak számára közkedvelt ige ez, de legtöbbször a második fele miatt. Mert sokszor van bennünk, hogy de jó lenne, ha megadná Isten azt, amire vágyunk. Pedig ennek az igének az eleje a lényeg. Gyönyörködni Istenben…
Te tudsz gyönyörködni az Istenben?
Csak úgy megállni és rácsodálkozni mindarra, amit teremtett, amit adott, ami Ő maga. Megállni és gyönyörködni alkotásaiban. Megállni és csodálni az Istent önmagáért. Megállni, semmit sem kérve, csak minőségi időt tölteni az Úrral.
Annyira fontos ez a hívő ember életében, mint a hit. S legtöbbször mégis ez marad el. Pedig a gyönyörködés hiánya miatt lesz keresztyén életünk megfásult, megfáradt. Enélkül a szolgálat kényszer, nyűg és teher lesz.
Az Istenben való gyönyörködés nekünk is áldást tartogat. Azok, akik igazán meg tudnak állni és gyönyörködni az Istenben, azok meglátják az Ő kegyelmes és gondviselő voltát. Akik igazán tudnak gyönyörködni az Úrban, azok erőt kapnak, mert a gyönyörködés közben rájönnek, hogy milyen jó ehhez az Istenhez tartozni. Olyan ez, mint amikor a telefont töltőre rakjuk. A mi töltőnk az Istennel való kapcsolat, az előtte való megállás, a vele töltött minőségi idő, a Benne való gyönyörködés, ami végül minket tölt fel, bizalmat gerjeszt, és megerősíti a Benne való hitünket.
A természetben minden Isten dicsőítésére lett teremtve, köztük az ember is. Szeretetközösségre és Isten dicsőítésére lettünk teremtve. S mégis ezekről feledkezünk meg legtöbbször. Pedig ha ez a helyén lenne, ha hívő életünk alapvető eleme lenne, akkor teljesen más lenne a megélt hitünk. Akkor magától jönne az Istenben való bizalom, akkor nem lenne kérdés a szolgálat.
Sajnos sokszor az Istennel való kapcsolatunk is olyan, mint az emberekkel való kapcsolatunk. Nincs időnk egymásra. Nem érkezünk meghallgatni a másikat. Nincs időnk meglátni a másikban, hogy milyen nagy ajándék és áldás ő nekünk. Sokszor így él egymás mellett szülő-gyermek, testvérek, barátok és gyülekezeti tagok. De még nagyobb gond, hogy sokszor Istennel is csak ilyen a kapcsolatunk. Imádkozunk, de csak kérünk és panaszkodunk, gyorsba letudjuk, mert hát nem sok időnk maradt a nap végén. Pedig az együtt töltött idő áldás. A közösség megtart. A közösség erőt ad. Főleg az Istennel való közösség és minőségi idő.
Kezdj el gyönyörködni az Úrban, s meglátod, mennyire meg fogja változtatni az egész hívő életedet. Ez a kapcsolat háládatossá tesz, megelégedetté és kiegyensúlyozottá. Öröm és erő fakad az ilyen kapcsolatból. S akkor megadja szíved kéréseid, de ez már csak ráadás. Mert akinek rendben van az élete Istennel, annak valószínűleg a szíve kívánságai is olyanok, amelyek Isten akaratával egyeznek.
Kardos Ágnes
