De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! (2Móz 4,13)
Bárcsak jobb lenne ez a világ, több szeretet, békesség, egymásra figyelés lenne benne, bár lenne minél több olyan Krisztust követő ember, aki engedi, hogy az Úr vezesse és használja őt akarata szerint az Ő tökéletes tervében. Kérlek, Uram küldj ilyen embereket, olyan nagy szükség van rájuk… de ne engem, én nem vagyok erre alkalmas, nem vagyok képes nagy dolgokra, inkább csak itt figyelek a háttérből várva a változást.
Mondd csak, ismerős számodra is ez a szerepkör?
Hányszor halljuk megfáradt, kétségbeesett, elkeseredett emberek szájából, hogy bárcsak jobb lenne ez a világ, bárcsak vége lenne már a háborúnak, sőt van, aki fel is háborodik, hogy meddig és miért engedi mindezt Isten. De azt vajon hányan kérik, hogy adj nekem feladatot és küldetést, Uram, állíts harcba, ha akarsz (itt nem a fizikai harcra gondolok, hanem a lelkire), szólj és én szolgállak Téged, felmutatom ebben az eltorzult világban a Te nagy szeretetedet, az emberekhez való hűségedet? Nos, szomorú, de ezt már sokkal kevesebben kérjük. Sőt, sokszor el sem akarjuk fogadni, meg sem akarjuk hallani Isten hívó szavát, mellőzzük azt, arra hivatkozva, hogy biztos nem engem akar elhívni erre a szolgálatra, néha talán még bátran meg is mondjuk Neki: van erre alkalmasabb ember is, csinálja inkább ő. De miből gondoljuk, hogy mi bármit is jobban tudnánk Nála?
Mózes sem volt hibátlan, talán lett volna nála jóval alkalmasabb ember is a feladatra, de Isten mégis őt választotta, és vele együtt vitt nagy dolgokat végbe.
„Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” – szabadkozott Mózes, mindenféle kifogásokkal felelve Istennek: ki vagyok én, hogy a fáraó elé álljak; mi van, ha nem hisznek majd nekem; nem tudok én ékesen beszélni.
Olvasva ezt az igerészt önmagamra ismertem: annyi mindenre válaszul sorolok én is kifogásokat Istennek, megtalálva az okokat, hogy miért is nem vagyok egy-egy feladatra alkalmas. Talán te is éltél már meg hasonló helyzetet, hogy kaptál egy elhívást, de nem bíztál kellően sem magadban, sem pedig Istenben, hogy igent mondj arra. Az én életemben sokszor bizonyította már az Úr, hogy egyedül Ő tesz késszé és alkalmassá, Nélküle semmi vagyok, de ha engedem, hogy használjon, áldásokat tapasztalok meg. Ahogyan Mózesnek sem a saját tudásával és erejével kellett meggyőznie a fáraót, úgy mi sem vagyunk egyedül: „Én veled leszek, én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, amit mondanod kell.”.
Itt vagyunk a nagyböjt elején, ami jó lehetőség arra, hogy elcsendesedjünk, hogy odalépjünk az égő csipkebokorhoz és meghalljuk, amint Isten szólít és küldetést bíz ránk. De most próbáljunk meg kifogások nélkül, alázattal és engedelmesen beleállni a feladatba.
Mindenkinek van küldetése, feladata, rá bízott szolgálata itt a földön, amiért majd megállva Isten előtt számot kell adnia. A te küldetésed lehet az, hogy aktívabb légy a közösségedben, vagy hogy szolgáld a családodat, ne hagyd figyelmen kívül a rászorulót, éld meg a hitedet a munkahelyen is, vagy hogy légy kitartó imaharcos, és még hosszan sorolhatnám. Mindenkire mást bízott az Úr, kívánom, hogy te is találd meg a helyedet, a küldetésedet, és várd munkában az Úr eljövetelét.
Balázs Krisztina
