Mióta anya vagyok a szeretetnek és az aggódásnak olyan mélységeit ismertem meg, amiről korábban azt sem tudtam, hogy létezik. A gyermekem iránt való aggódásomban sokszor fizikailag érzem a lelkem, ahogy egy-egy pillanatra megdermed, ha már csak a gondolata felvetődik annak, hogy neki baja eshet. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a szülői szeretet a legerősebb emberi szeretet, ami csak létezhet.
Pont ezért a nagyhét napjaiba lépve a sok-sok történés felidézésekor nem tudok nem gondolni Máriára, Jézus anyjára. A nőre, az anyára, aki megszülte és tisztességgel felnevelte a világ megváltóját, majd végignézte borzasztó megkínzatását és gyötrelmes halálát.
Lukács evangéliumában olvashatjuk Máriának az elhívását, ahogy a fiatal lánykának megjelenik az angyal és olyanokat mond neki, amit ő elképzelni sem tud, hogyan lesz lehetséges. Talán fel sem fogta teljesen, hogy mit is vár tőle az Úr, amikor határozottan kimondta: „…történjék velem a te beszéded szerint!” (Lk 1,38). Biztosan nem mérlegelte, hogy mit fog a várandósságához szólni a jegyese, a családja, a szomszédjai, azt pedig különösen nem, hogy milyen lesz a Magasságos Fiát világra hozni és nevelni. De ha elképzelte volna is, akkor sem hiszem, hogy ilyen körülményeket látott volna maga előtt. Hiszen ahhoz képest, hogy az angyal Dávid trónjáról és a Jákób házán való uralkodásról beszélt neki, ő egy istállóban, állatok között szülte meg a fiát, a gyermekágyi időszaka pedig meneküléssel telt a vérszomjas Heródes elől. Aztán pedig évtizedek múlva ott áll a keresztnél, látja szeretett gyermekének kínhalálát…
Nehéz elhívás. Nehezebbet elképzelni sem tudok. Így belegondolva bennem szakad fel a kérdés: miért kellett Máriának ezt így végigcsinálnia? Miért nem adta meg neki az Úr azt a kegyet, hogy mondjuk meghalt volna még azelőtt, hogy lássa, mit tesznek az emberek Jézussal?
Krisztus áldozata a mindenkori emberért történt. Hiszem, hogy ennek az áldozatnak minden egyes pillanatának fontos célja volt. Most, amikor ezeket a sorokat írom, azt gondolom, hogy Mária jelenléte, anyai fájdalma számomra – és bizonyára sok más ember számára is – még inkább átélhetővé teszi, közelebb hozza ebbe a furcsán érzéketlenné vált világban Krisztus áldozatát. Lehetővé teszi, hogy ezen a nagyhéten belém marjon a felismerés, hogy mekkora fájdalom és szenvedés árán lettem megváltva.
A megváltásom a kincsem kellene, hogy legyen, de a hétköznapok forgatagában, a fáradtságom és ingerültségem terhe alatt, szinte már alig emlékszem rá, hogy ez mekkora ajándék is. A Máriával való együttérzés felébresztheti bennem, bennünk újra a szenvedés mértékének felismerését, és az emberi fájdalom könnyei utat moshatnak a megkövült lelkünkben Jézus áldozatának befogadására.
Legyen így. Szóljon ez a nagyhét most arról, hogy kicsit összetörünk, térdre hullunk annak terhe alatt, hogy mindaz a sok fájdalom, gyötrelem, ami a húsvétot megelőző napokban történt, értünk volt. Azért, hogy mi megmeneküljünk a kárhozattól. Érdemtelenül, a legnagyobb szeretet árán. Engedjük, hogy ez az üzenet utat találjon hozzánk, és újra átkeretezze, meghatározza a mindennapjainkat.
Szaniszló-Papp Adrien
