„Szerettem volna nagyra törni, megfejteni a titkokat,a gondolatnak fecskeszárnyán bejárni kéklő ormokat.De lassan-lassan már belátom, merőben más az én utam,a hétköznapok dzsungelébe parancsolt vissza jó Uram.” Éreztél már hasonlót? Hogy szerettél volna valamit tenni, valami nagyot. Mondjuk elvállalni egy ifis vagy gyülekezeti szolgálatot, amire senki más nem jelentkezett?…

„Megparancsoltam neked, hogy légy ERŐS és BÁTOR. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz!”  (Józsué 1,9) Első éves teológus voltam, amikor ez az ige úgy igazán megérintett. Új város, új emberek, új órarend, új tanulási szokások… szóval új, új, új…

Mutatok nektek egy múlt századi klipet: https://www.youtube.com/watch?v=7YzW1nMB9fk Szoktam játszani a klipekkel: lehúzom a hangot, és csak a szememre hagyatkozom. A legtöbb sikerdalnál ilyenkor egyetlen üzenet marad meg: itt a testem, használd! Ennél a Madonna-klipnél viszont összeállt bennem egy történet.

Nagyon sokszor hallottam már Dávid és Góliát történetét, és valahogy mindig csak a pásztorfiút láttam, aki ügyesen legyőz egy marha nagy embert egy kaviccsal. Milyen szép is, amikor tanítjuk a gyerekeknek a vakációs bibliaheteken és hittanórán, hogy „te is lehetsz ám erős, még akkor is, ha most gyengének…