Mióta bezárkózott a világ, az interneten egyre több keresztyén tartalommal lehet találkozni, és talán az igény is nagyobb most ezekre. Én is szeretek belehallgatni rég nem látott lelkészek istentiszteleteibe, és bevallom, ilyenkor leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy hallhatok-e valami megnyugtatót, ami kifejezetten erre a furcsa mostani helyzetre vonatkozik.…
Az emberi logika úgy tartja: ha egy problémának több megoldása van, az a jobb, amelyik leghamarabb vagy a legegyszerűbben vezet eredményhez. Ez az egyik oka annak, hogy nem értjük Isten útjait. Neki semmibe se kerülne egy csettintéssel eltüntetni a bajokat. Hiszen végül úgyis megold mindent. Őt azonban nem…
Amint elkezdem görgetni a Facebookot, azonnal rám talál legalább egy motivációs idézet arról, hogy változzak meg, a változás jó és szükségszerű. Millió próbálkozás után kénytelen voltam belátni, hogy kifordulni önmagamból egyszerűen képtelen vagyok, és talán igaz a mondás, hogy: ,,kutyából nem lesz szalonna”. Beláttam, hogy a világosságom és…
Most, a vírus idején nem tudom azt mondani, hogy különös veszteségként élem meg, hogy zárva vannak a mozik, a színházak vagy éppen a kedvenc kávézóm. Sokkal nehezebben viselem azt, hogy nem tartózkodhatok egy légtérben több barátommal, hogy nem ölelhetek meg embereket, hogy üdvözlésnél hidegen és tartózkodóan állok meg,…
„Megtörténhet velem is…” Azt hiszem, mindannyiunkban mélyen vannak félelmetes gondolatok nehéz terhekről, próbatételekről, melyekről azt gondoljuk, hogy ha megkapnánk úti csomagként erre az életre, abba beleszakadnánk, beletörnénk. S ezzel párhuzamosan időről időre fel-felbukkannak előttünk azok arcai, akik bizony nem egy könnyű életúton lépdelnek, hanem nap mint nap olyan…
Sajnos előfordul, hogy úgy érezzük, az Isten nem hall minket. Nem válaszol, hiába ostromoljuk imáinkkal. Hiába akarunk teljes szívből valamit, mégsem érkezik a segítség. És ilyenkor valóban nehéz hinni. De Isten nem felejtkezik meg rólunk, ahogy kedves barátnőm, Hajdu Editke bizonyságtételéből is olvashatjuk. „Egy kicsinek nevezhető településen, ahol…
„Ha vége lesz ennek az egésznek, egy jobb világra ébredünk majd” – sokaktól hallom vagy olvasom mostanában ezt a mondatot. „Csak ki kell várni” – folytatják ilyenkor, s nekem akaratlanul is a Harry Potter és az azkabani fogoly egyik kultikus jelenete jut eszembe. Amikor Harry a dementorok százainak…
Akik ismernek, tudják, hogy én sokszor dacolok az Istennel. Sokszor számon kérem Őt, megkérdőjelezem, és az is előfordult már, hogy kételkedtem a tervének tökéletességében. A baráti közösségemnek köszönhetem, hogy tudhatom, van járhatóbb út is. Nigriny-Demeter Adriennt kértem meg, hogy ossza meg velünk egy olyan élményét, amikor különösképpen érezte…
Ann Voskamp egy olyan író, akinek Ezernyi ajándék című könyvében leírt bizonyságot tevő szavai máig hatással vannak rám. A könyv címe pedig annak az ezer dolognak a listájára utal, melyet a szerző egyik barátnője ösztönzésére kezdett el írni, miután Istenbe vetett hite ellenére sok kétséggel, elégedetlenséggel, önkárhoztatással, múltbéli…
„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27) A békességről írunk egy olyan helyzet kellős közepén, ami több millió ember napjainak a forgatókönyvét írta és írja át. Felrúgta minden…