Néhány évvel ezelőtti izraeli önkéntes évem ideje alatt találkoztam egy kis verssel, ami hatalmas plakáton lógott a helyi templom falán. Nyers magyar fordításban így tudom visszaadni: „Mi az ártatlan bűne? Hol kezdődik? Ott kezdődik, amikor nyugodtan, lógó kezekkel megvonja a vállát, félreáll, begombolja a kabátját, rágyújt egy cigire…

(Az első részért kattints ide, a másodikért pedig ide) Valami nagyon elromlott ember és természet között. Ahol egykor zöldellő pázsit díszítette a tájat, most szemétlerakó bűzölög. A hegyeket borító fenyvesek eltűntek, kopáran vacognak a dombok. Megszámlálhatatlan mennyiségű gleccser és jégtakaró olvad pillanatról pillanatra. Állatfajok tízezrei pusztultak ki kezeink…

Egyszer már bátorkodtam arról írni, miért szerelmesedtem én bele a fantasyba: a legfőbb Jó végső győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet ajándékozta nekem a műfaj. Azóta sem szakadt meg szenvedélyes szeretetem, sőt sorra záporoznak az újabb okok, amiért úgy gondolom, hogy a klasszikus, mesterien megírt fantasy-történetek elengedhetetlen táptalajt biztosítanak a…

„… azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10b) Tititiririti-tiriri-tititirititiriri, Türütürürürü-türü-rütütürürü… Ugye ismerős a dal? Ha esetleg nem, akkor elárulom: a Trónok harca főcímdalának professzionális átírása ez (biztos vagyok benne, hogy már dúdolod is a fejedben). Igazából keveseknek kell bemutatni napjaink – minden valószínűség szerint –…

Mindenkinek van valami kedvenc stílusa: irodalomban, filmben. Vannak, akik a krimiért rajonganak – Agatha Christie-ért, Defoe-ért és társaiért. Mások a romantikus dolgokat szeretik, például Danielle Steelt. És vannak elvetemültek, akik a thriller és horror adrenalin nyújtotta csapdájába estek bele. Nos – engem a fantasy nyűgöz le már hosszú…