Megérkezett a várva várt nyár, ilyenkor sokakra talál rá a szerelem. Kicsit kilépve a komfortzónámból most egy romantikus történetet hoztam nektek végzős gimnazistákról, zenéről és Istenről. A Netflixen talán már találkoztatok az Ott rám találsz című filmmel, de ha mégsem, kérlek, ne nézzétek meg! Igen, most álljon itt…
Sok mindent tudok már, és valami azt súgja, hogy minden újabb tudásmag távolabb sodor a lényegtől. Mindent elemzek, és az agyam óhatatlanul is elméleteket gyárt, amik sajnos hajszálpontosak, logikusak: elhitetik velem, hogy már előre úgyis mindig tudom. Káros boszorkányság. Az imáim meg rendre üres csöndek. Abban reménykedem, hogy…
„Segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9,24) Sivatagrengeteg közepén álltam: tele szomjúsággal és fáradtsággal. Mindenütt csak por. Végtelen krémszínű szárazság. Élettelen pusztaság az egész – gondoltam magamban. De mégis, hogy létezhet valami olyasmi, ami nem is lélegzik, ami képtelen arra, hogy megmozduljon?
