Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy király. A palotája a főváros szívében állt egy domb tetején. Az uralkodó minden reggel kiment az erkélyére, és körülnézett a városban. Bizony, volt is mit néznie: csodaszép látvány volt a sok-sok hófehér házikó, amely ölelő karként vette körül…

Lőrincz P. Gabriella: Modern Úgy összement a házad, Bele férsz még, Istenem? Vagy Téged is Kiszorít a sok Ruha? Hogy bírod a parfümök Illatát, Uram? Nem tudom, hogy laksz-e Még házadban, De én, nem ott kereslek. Nem zörgetek az ajtódon, Hogy megnyittassék. Felhívlak, Küldök ímélt Neked, Mindenható, Mindig-onlájn…

Albert Einstein mondta: „Nézz mélyen a természetbe és minden érthetőbbé válik.”  Vicces, mert ezt a gondolatot nem sokkal egy kissé fura „felfedezésem” után olvastam, s egyben akkor döbbentem rá arra is, hogy mekkora bölcsességet hordoz. Egyik reggel, miután felébredtem, kinéztem az ablakomon és az ablakpárkányomon lévő virágcserepekre terelődött…