Valamikor márciusban, a vírusos időszak elején rám talált egy dal, ami azóta sem enged el, folyton belekerülök a gravitációs terébe, visszahúz. Egyszer írtam már hasonló tapasztalatomról, de ez sokkal elemibb, felkavaróbb, mint az előző volt. Talán azért, mert sokkal személyesebben érint, mint azt eddig be mertem volna vallani…

Egy-egy valamire való akciófilm végéhez közeledve a főhősnek meg kell sebesülnie. Zuhog a vér az aortájából és már legalább ötszáz golyó van elszórtan testében, de mindig akadnak jó barátok körülötte, akik csak szajkózzák: „Semmi baj! Minden rendben lesz! Fel fogsz épülni!” stb. Ilyenkor mindig jót mosolygok rajta. Természetesen…