Egész életemben úgy voltam vele, hogy minden rendben van a külsőmmel kapcsolatban, amíg nem jön valaki közel. Ha messziről mondjuk rám kacsintanak, az rendben van, attól zavarba sem jövök, akkor szépnek is érzem magam. Viszont, ha már egészen közel lépne az illető, akkor elkezdeném úgy érezni, hogy én vagyok Gregor Samsa, a gusztustalan féreg. Arról most inkább nem is ejtenék szót, hogy milyen hatással volt ez az ostoba elképzelés a magánéletemre, viszont azért kérlek, szánj rá egy fél percet, és gondolkozz el azon, hogy te vajon milyen tévképzetekkel kínzod magad nap mint nap.
„Kezed formált és alkotott engem (…) Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.” (Jób 10, 8/a; 11) Mire gondolsz, amikor tükörbe nézel? Elhúzod a szád, sóhajtasz egyet, összeráncolt homlokkal dühösen inkább mész is tovább, hogy ne is lásd azt az arcot, aki visszanéz rád? Vagy esetleg…