Az utóbbi időben arról szólt a hitéletem, hogy nehéz kérdéseken gondolkodtam. Talán időnként elkerülhetetlen felülni egy ilyen vonatra, de azt hiszem, készen állok a leszállásra. Épp ezért mostanában jobban rezonálnak velem azok a gondolatok, amelyek arról szólnak, hogy nem olyan bonyolult ez az egész, mint ahogyan sokszor én hiszem. Csak szeretni kell Istent és kész. Gyönyörködni benne, és valódi örömet és hálát érezni Jézus áldozata miatt. Azt mondják, ennek az őszinte örömnek az átélése nélkül pont a lényeget hagynánk ki a keresztyénségünkből.Na most, tudom, hogy a valami miatti őszinte öröm érzésére törekedni olyasminek az erőltetése, amit valószínűleg lehetetlen erőltetni. De…
Tizenegy év hosszú idő, főleg egy blog életében. Ezalatt nemcsak a világ változott körülöttünk, hanem mi is: szerzők, olvasók és maga a blog is. Volt, hogy könnyedén repkedtek a szavak, máskor hosszasan formáltuk őket, de egy dolog mindig állandó maradt: Isten jelenléte, akinek kegyelméből ez a szolgálat mindig erőre kap. Ezen a különleges évfordulón a szerzőink megosztják veletek gondolataikat, emlékeiket és érzéseiket az elmúlt 11 évről. Köszönjük, hogy velünk tartottatok és tartotok, ha az Úr kegyelme úgy akarja, akkor még sok évnyi közös történet vár ránk! Laskoti Zoltán:Sokszor elfelejtem, hogy számomra a TeSó blog életrehívása jelentette a kárpátaljai szolgálat kezdetét.…
Az elmúlt hónapban Linda Dillow A társ című könyvét olvastam, ami nem kis gondolkodni valót hagyott maga után bennem. A könyvet a szerző kifejezetten nők számára írta, gyakorlati tanácsokat adva benne nekünk arra, hogyan válhatunk igazi társakká. Őszintén beszél az általa megélt nehézségekről és tapasztalatokról. Nagyon jól bemutatja az Isten szerinti női szerepkört és annak megélését a házasságban. Isten mindannyiunkat egyedinek teremtett, és kívül-belül különböző adottságokkal ajándékozott meg. Külsőleg is nagyon sokfélék vagyunk, és belső adottságainkat tekintve is különbözünk egymástól: vannak közöttünk bátrak, érzékenyek, félénkek, kitartóak, türelmesek – és a sort még hosszan lehetne folytathatni. Istenben nekem ez tetszik a…
Közös képek. Szerelmes regénybe illő szövegek. Szívecskék. Közös zenék, élmények, utazások. Csak néhány azon dolgok közül, amikkel nap mint nap találkozhatunk a különböző közösségi oldalakon. És ezeket látva talán időnként megfogalmazódik bennünk a gondolat, hogy mennyire jó lehet a másiknak, milyen tökéletes az élete, a kapcsolata, a házassága, és bárcsak a miénk is ilyen lehetne, minket is így szeretne a párunk. Különösen igaz ez egy olyan héten, amikor látszólag az egész világ a szerelmet és/vagy a házasságot ünnepli. Ilyenkor talán még jobban ott van bennünk a vágy arra, hogy hasonlítgassunk, az életünket, a kapcsolatunkat egy másik páréhoz mérjük. És így…
Az Ellian és a mágikus kötelék egy 109 perces, spanyol-amerikai animációs rajzfilm, amely a Netflix és a Skydance gondozásában jelent meg 2024-ben. Első benyomásra olyan, mintha Disney vagy Pixar rajzfilm lenne – nagyon szép grafika és rengeteg betétdal kíséri a történetet. A szereplők hangját adó színészekre sem lehet panaszunk, Nicole Kidman mellett Javier Bardem, John Lithgow és Rachel Zegler is megjelenik közöttük. Főhősünk Ellian, a 15 éves hercegnő, akinek szüleit egy gonosz varázslat szörnyekké változtatta. Így Ellian élete rendkívül megnehezült: intéznie kell az államügyeket, és jól eltitkolni a nép elől, hogy a királyi párral komoly zűr van. Megpróbál megoldást keresni, és szüleivel…
Az idei ökumenikus imahét első estéjén Beregszászban az Isten Fiának megszületéséről, testté lételéről volt szó. Az atya János evangéliumából olvasott, s különösen megragadott az a fél vers, mikor Jézusról szólva ezt mondja az ige: …láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét… (Jn 1,14/b). Rögtön eszembe jutott a kép, amikor Mózes találkozik a mindenható Úrral, jelen van az Isten dicsőségében, és ragyogóvá, sugárzóvá válik az arca. Aztán minden további alkalom után, amikor az Úr színe elé járul, úgy lép a nép elé, hogy lepellel takarja el az arcát e ragyogás miatt. Az Isten jelenlétének, dicsőségének valamiféle visszatükröződése önkéntelenül is…
Ha megkérdezném tőled, hogy Isten embere vajon pesszimista vagy optimista, te mit válaszolnál? Utánanéztem a kétféle szemléletmódnak. Azt találtam (sok egyéb különbség mellett), hogy a pesszimista vélekedés szerint a dolgok általánosságban rosszak, és csak egyre romlanak; az optimizmus ezzel szemben abban hisz, hogy minden jó irányba halad, és a derűs oldalát kell szemlélni mindennek. Elsőre azt lehetne mondani, hogy a hívő ember természetesen optimista, feltétel nélkül. A keresztyén közfelfogás, de a világi is folyamatosan azt sulykolja, hogy gondolkodjunk pozitívan, ne legyünk borúlátóak. Ugyanakkor (ha őszinték vagyunk) makacs tények ellen nem használ a rózsaszín köd. A lehetőségeink időnként tényleg egyre csak…
Te ismered a boldogmondásokat? Hegyi beszédként is szokták emlegetni, és azok közé a bibliai tanítások közé tartozik, amelyeket a legtöbben hallottak vagy olvastak már legalább egyszer életükben. Egyszerre felemelő és szívszorító olvasni: engedni, hogy átjárjon az Ige, ami által minden földi nyomorúságra vigasztaló választ ad Jézus. Boldog a szegény, az éhező, mert nagy öröksége van a mennyben, boldog, aki sír, akit gyaláznak, üldöznek, kiközösítenek, mert vigasztalást nyer. Bármilyen fájdalom, földi nehézség ellenére, vagy épp azért: boldognak nevezi az embert Jézus. De hogyan lehetséges ez? Csakis úgy, kedves olvasó, ha mindezeket az Emberfiáért szenveded el. Mert Jézus megvigasztal, és nagy jutalmat…
“Bízzál az Úrban és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.” (Zsolt 37:3) Ez egy nagyon kedves ige a számomra. A háború árnyékában vált igazán fontossá az életemben. Ezt az igét én akkor kaptam, amikor kitört a háború. Azóta is nap mint nap érzem, hogy Isten megtartja az ígéreteit. Minden nap érezzük kezének erejét, védelmét és áldását. Közeledve a háború negyedik évének kezdetéhez talán te is újra elgondolkodsz a kérdésen: menni vagy maradni? Újra és újra feljön ez az emberben, főleg így az évforduló közeledtével. Meg akkor is, amikor az ember valami változást vár, hogy végre történjen már…
Az új év meg úgy egyáltalán az „új” gondolata nagyon kettős lehet bennünk. Egyik oldalról bizonyára látjuk a lehetőségeket, az előttünk álló örömöket, másik oldalról viszont ott van az, hogy mennyire hozzánőttünk már a régihez, és hogy az új nagyon gyakran ismeretlen terep számunkra. Ami pedig ismeretlen, az ijesztő is. A Szentírásban különösen is közel áll hozzám néhány prófétának a könyve. Kamaszkoromban nagyon mozgatott az a gondolat, hogy hogy lehetnék jobb. Jobb keresztyén, jobb tanuló, jobb ember és hasonlók. És úgy gondoltam, hogy ha ehhez az szükséges, hogy az Isten teljesen lerombolja az életemet, azért, hogy valami teljesen újat kezdjen,…
Visszatekintve az elmúlt évemre, nem lehetek eléggé hálás az életem áldásaiért, és azokért a dolgokért, amikre rámutatott a Szentlélek az életemben. Kezdjük először is az imádsággal. Ó, mennyi bajból húzott ki az Isten, amikor őszintén, hittel megszólítottam Őt! „Uram nekem nem megy, tényleg nem megy… Nem tudom a szívem meggyógyítani. Most, amikor már mindenhogyan próbáltam, átadom neked” – kiáltottam, és ekkor jött a segítség! Persze nem rögtön egy csettintésre, akárcsak egy mesében, de jött úgy, ahogy nem számítottam rá. Sok esetben meghallgattattak rég elmondott imádságaim, ilyenkor mindig megmosolyogtatott a tudat, hogy az Ő időzítése a legjobb. Természetesen olyan is volt,…
Ottó most már túl van mindenen. Élete akkor vált teljessé, amikor megismerte leendő feleségét, a nagy Őt, akit mindenkinél jobban szeretett – talán önmagánál is jobban. Ők ketten voltak a megtestesült szerelem és boldogság. Szemükben tűzzel, szívükben szeretettel vágtak bele a közös, immár majdnem teljes életbe. Majdnem teljes, hiszen nem született gyermekük. Bármennyire is szerették volna, ez valahogy nem sikerült. Így is boldog, békés életet éltek le együtt, már amennyire egy házasságban az ember boldog lehet. Leélték az életüket. És egyszer csak Otto egyedül maradt. Túl mindenen. Innen indul Az ember, akit Ottónak hívnak c. amerikai film, a főszerepben Tom…