Nem szeretnék túl sokat az olvasás pozitív hatásairól beszélni. Jómagam talán azért szeretek olvasni, mert úgy érzem, hogy az életem túl rövid ahhoz, hogy mindent megtapasztaljak. Az olvasás viszont segíthet abban, hogy olyan benyomásokat szerezzek másoktól és mások által, amelyek az én gondolataimra, életfelfogásomra, hitemre is gazdagító hatással vannak. Éppen ezért most hadd osszak meg 9 olyan könyvet, amelyek nekem személyesen segítettek abban, hogy kicsit mélyüljön, szépüljön az Istennel való kapcsolatom. 1) Szent Ágoston: Vallomások Mindig lenyűgöz az, ahogyan ez a több mint ezerötszáz évvel ezelőtt élt püspök saját magáról beszél. Talán éppen azért, mert nem tudja életét az Istentől…

„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (Ézs 49,14-16) A választott nép életét és hitét két alapvető történelmi tapasztalat formálta: az egyik, amikor Isten megszabadította őket Egyiptomból, a másik pedig a babiloni fogságból való kiszabadítás emléke. Az elsőnél megszületett a nép, a másodiknál pedig felnőtt. Ez az igeszakasz, mondhatni így is: a nép kamaszkorában született, a felnőttkor küszöbén. Ezért is indul egy nehéz megállapítással – a fogságban…

(Gondolatok a Barátom, Róbert Gida című, 2018.-ban készült amerikai animációs vígjáték alapján. Vigyázat, spoilerveszély!) Szerettem Micimackó történeteit könyvben olvasni. Emlékszem, hogy gyermekkorom első Disney-rajzfilmjei közt Micimackó kalandjait kifejezetten kedveltem. (Még most is megdöbbentő, hogy az a rajzfilm 1977-ben készült…). Azóta máig számos rajzfilm, sorozat és animációs film főhőse volt ez a plüssmaci. Talán te is elképzelted már magad a Százholdas Pagonyban sétálva: Nyuszival, Tigrissel, Fülessel, Malackával, Kangával, Zsebi babával, Bagollyal, a Zelefántokkal, Apacukákkal és Vuclikkal… Nem vagyok híve az élőfigurás, hibrid filmeknek. Ám, meg kell hagyni, a családi filmnézést most mégis nagyon élveztük. A kisfiam azért, mert számára egészen új…

Van ez a film. Néző-kiszolgáló tengerentúli gyorsmozi, annyi klisével telerakva, hogy szinte nincs is mit emészteni rajta. A színészek miatt eladható, a történethez könnyű kötődni, ráadásul jó a zenéje is. Biztosan hallottátok már ti is az egyik népszerű betétdalát, rádióban, tévében, csengőhangként: Először arra gondoltam, magáról a dalról szeretnék írni néhány gondolatot, hiszen sokan hallották, ismerik. Azonban ahogy újranéztem a film több részletét és figyeltem a főszereplő belső küzdelmét eldöntöttem, arról szeretnék írni, miért veszélyes a film így, ahogy van.

Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. (Mt 28,8-9) A húsvét első csodája, melyet egyházunk a feltámadás egyik történelmi bizonyítékának tart, az üres sír. Az az üres sír, mely a halott Jézust kereső asszonyok számára egy végtelenül ijesztő, félelmetes valóságot tár fel, és megmutatja, hogy Jézus küldetése nem ért véget kereszthalálával, s így tanítványai küldetése sem pusztán a halál által behatárolt földi valóságba szólt. Az üres sír megmutatja a teremtett világ ürességét…

Egész életemben úgy voltam vele, hogy minden rendben van a külsőmmel kapcsolatban, amíg nem jön valaki közel. Ha messziről mondjuk rám kacsintanak, az rendben van, attól zavarba sem jövök, akkor szépnek is érzem magam. Viszont, ha már egészen közel lépne az illető, akkor elkezdeném úgy érezni, hogy én vagyok Gregor Samsa, a gusztustalan féreg. Arról most inkább nem is ejtenék szót, hogy milyen hatással volt ez az ostoba elképzelés a magánéletemre, viszont azért kérlek, szánj rá egy fél percet, és gondolkozz el azon, hogy te vajon milyen tévképzetekkel kínzod magad nap mint nap.

A Feltámadott szavai ezek. Azé, akit megfeszítettek, és akinek tönkretett teste tegnapelőtt még a sír rettenetes, üres és mélységes magányában, fagyos csendjében szembesített és szembesít mindenkori kétségeinkkel, tehetetlenségünkkel, tudatlanságunkkal, gyűlöletünkkel, lehetetlenségünkkel. Isten engedett az istennélküliségnek, annak, hogy az ember nem akar Istennel lenni? Isten szuverén döntésének és az ember teljes szabadság iránti vágyának sorsfordító találkozási pontja ez. Isten elrejtettségének és önfeltárulkozásának határmezsdjéjén állunk. Szinte elviselhetetlen súllyal nehezedig ránk ez a (metafizikai) teher.

A feltámadás kapcsán szeretek jövendölgetni, rémüldözni, diadalmaskodni, lesz majd nagy apokalipszis, még a bőr is leperzselődik rólunk, dögvész, pestis, kolera, árvíz, lávaömlés, földrengés, Notre Dame-égés, vér fog folyni, hullanak a népek, mint a legyek. Akkor majd megfizetnek szépen a bűnösöknek, én meg jól ki leszek tüntetve, mint az Úr választottja, a hónap dolgozója, a meccs embere, én, az engedelmes óvodás, az illedelmesen kifésült hajú, az ünneplőruhás, a halkszavú, a keményvonalas. Istennek van egy rossz híre számomra, a feltámadás nem itt van vagy ott van, nem a teológiai könyvekben, nem a homályos jövőben, nem a rettentő holnapban, hanem itt, a húsomban,…

„Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.” Pilátus azonban ezt válaszolta: „Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok.” Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.” (Mt 27,62-66) Van a szőrszálhasogatásnak olyan szintje, amit egyetlen józan elméjű és jóérzésű ember sem…

Nagypénteki egyperces Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók…

Böjti egypercesek 40. A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába, és kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, és mirhás bort adtak neki; de ő nem fogadta el. Ekkor keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin,…

Böjti egypercesek 39. Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt neki: „Te mondod.” A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!” Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak. Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt,…